Erős hétvége

2011.05.16. 11:12

Szombaton bringa+futás."Hegy"-re mentünk edzeni,megmásztuk 5 és félszer a Naszályt.Könnyedén szórtam a 17 perces felfeléket (még az is ennyi lett amelyikben megreggeliztem) és a 7-8 perc körüli downhill-eket.Egyik menetben kipróbáltam magam,végig nagytányéron lőttem(16 perc).
A lefelékben sokat gondoltam a Giro-n tragikus balesetet szenvedett Wouter Weylandt-ra.
Arra jöttem rá,hogy ha egy olyan vérprofi mint ő  ekkorát tud esni,akkor mi tapasztalatlan kezdőként nem sok mindenben bízhatunk,legfőképp talán a szerencsénkben.
Így aztán elég visszafogottan ereszkedtem,nem nagyon mertem elengedni a bicajt.
Oda-vissza úttal együtt több,mint 3 órán át pedáloztunk,egész jól ment annak függvényében,hogy nemrég még ilyen mászás időm a legjobb napokon volt most viszont
sima edzés menetek mindegyikében tudtam könnyedén hozni.Meg fogalmazódott bennem egy ötlet amit majd nemsokára új bejegyzés formájában is kiteszek a blogra.
Ha lenne vállalkozó kedvű sporttárs akkor megmászhatnánk kereken 10szer rögtön egymás utánban a "hegy"-et.Ez kb. 4-5 óra mászást jelent.Nem olyan vészes.
Bízom benne,hogy nem egyedül,unatkozósban kell majd föl-le csalinkáznom a Naszályon;).
Miután végeztünk a bicaj szakasszal 4 perces depózás után neki indultunk Verőcének futva.Attól eltekintve,hogy Bíró "Szökkenő Szarvas" Tibor majdnem belehalt az első másfél kilibe :),utána egész jó lett minden.A 6 perces ezrek nekem kicsit erős tempó bringa után de bírtam és kedvem is volt,néha néha még bele is cibáltam párat,hátha
fel tudom húzni Tibikét egy kis veretésre:).Rövid ideig felszálltam egy bringával kiránduló családi vonatra(nagypapa+szülők+gyerekek),jót dumáztunk de aztán mivel tartósan 160 fölé ment a pulzusom így inkább le akadtam róluk és elköszöntünk egymástól.Visszafelé feltámadt Tibi is ekkor már én maradozgattam le :).
Jó kis kombó edzés volt nagyon,kedvem is volt meg jól is ment.
15 kilit futottunk rá a bicajra átlag 6:08 perces ezrekkel.

Vasárnap reggel hasmenésre ébredtem röpke 4 órás alvás után,mit mondjak nem voltam fitt és üde:).
Mikor megjött Tibi,hogy induljunk a Margitszigetre futni én már rögtön mondtam Neki,hogy semmi kedvem ehhez,inkább mennék egy hosszabb de light biciklizésre.
Szomorúan állapítottam meg magamban,hogy tényleg kezdek puhulni,régebben alig vártam a futó napokat most meg inkább könnyű tekerést választanék inkább...
Amúgy is az volt edzéstervbe kiírva ;).
Na a lényeg,hogy természetesen kimentünk a Szigetre ahol már várt ránk Öregbaka és  meg is kezdtük a körözgetést.
Jómagam wc papírral a zsebemben biztos ami biztos :):):).
A 2 Tibinek szerintem túl light volt az én kocogós tempóm viszont hamar meg nyugtattak,hogy "együtt sírunk együtt nevetünk" és,hogy "senkit sem hagyunk hátra" :):):).
Öregbaka nagyon szótlan volt :):):),visszahúzódó:):):),magának való :):):) típusú srác.
Nemsokára csatlakozott csapatunkhoz a volt barátnője :) is,kinek személyében szintén nagyon szimpatikus hölgyet ismerhettünk meg és ezúton is köszönjük menet közbeni segítségét.
A 3ik körben honvédségi ismereteinket is volt szerencsénk bővíteni :),képbe kerültünk az igazi markotányos nők napóleoni háborús feladatairól:):):).
Számomra igen lassan teltek a killerek egyáltalán nem esett jól a futás csak egyszerűen lenyomtam kötelezőből.Viszont arra rá ébresztett,hogy kellenek újra a hosszú futások
mert nem kicsit el vagyok szokva tőlük.Egyből rá éreztem,hogy ha mentünk volna Siófokra akkor ugyan lefutottam volna simán a maratont de nem lett volna easy.
Végig nagyszerű hangulatban telt a mozgás végre tudtunk sokat bandázni a számomra meglehetősen szimpatikus Öregbakával és meg tárgyalni ezt-azt.
Nekem vidékinek elég meglepő volt,hogy egyszer csak egy busz jött a Duna közepén(szó szerint) bár már rengetegszer voltam Pesten és sok menyecskéhez jártam ide udvarolni
 ám de vizibuszt eddig sosem láttam de még csak nem is hallottam róla.Ebből is látszik,hogy tényleg nagyon vidékiek vagyunk de nem baj.Öregbaka lehet,hogy azt hitte,hogy csak viccelek de nem,én tényleg meglepődtem.A folyó túl oldalán talán a K&H váltó futást láttuk,integettünk is Sanyinak,remélem észrevett minket:)!
Azt azért meg kell említenem,hogy csak egy rendőr motoros csónak tudott minket le előzni meg majdnem egy szárnyas hajó :):):).
Letelt az 5 köröm így elbúcsúztunk a fővárosi barátoktól:),akik még persze tovább folytatták a runt,nagyon úgy nézett ki,hogy Öregbaka a Világból is ki tudna futni ha akarna akár bekötött szemmel hátrafelé is.
Összesen közel 27 km lett meg 6:28-as ezrekkel,139es átlagpulzussal.Nyűgös és nyögve nyelős,erőtlen lett nekem kicsit de majd vissza rázódok én ebbe,2-3db 30 kili környéki futás helyre tesz majd.

Erős hétvége volt persze megint vasárnapi rossz idővel :( zsinórban talán a 3ik vagy 4ik rainy sunday :(.
Jó lenne ha már végre meg érkezne az igazi summer!A 40 fok és meg sem mozduló levegő...Az az én világom hisz nyári gyerek vagyok:).

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsipeter.blog.hu/api/trackback/id/tr232907687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.05.16. 11:31:46

Lehet, hogy még a végén arra is rájössz, hogy nem hiába vannak az edzések úgy írva, ahogy?!
Látom, már mennek a futások, át is írom lassan a távokat, mert kezdesz önfejű lenni ;-)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.16. 11:50:56

@Tepó:
Vágom én,hogy koncepció van a sorrendekben és az egymást követő edzések rendszerében.
A vasárnapi kiírt bicaj főként Öregbakával való bandázás miatt került át variálásra.
Amúgy is lenyomtam már hétközben a hosszú bringázást(Velencei-tó oda-vissza) mert nem bíztam a hétvégi időjárásban.

oregbaka 2011.05.16. 12:49:55

Tényleg jó buli volt! Gyorsan teltek a percek és a kilik is szépen gyűltek. Valóban nem volt egy eszeveszett tempó, de most nem is ez volt a lényeg. Köszönet, hogy rugalmasak voltatok a programot illetően és eljöttetek vízibuszt nézni.
Nagyon sajnáltam, hogy nem maradtatok még egy-két körre, de látva a szombati programotokat azt hiszem jól döntöttetek.
Mindenesetre, nélkületek sokkal nehezebben ment a maradék pár kilométer. Ezt meg is jegyezte a volt barátnőm:-)"Mióta elmentek a többiek, sokkal fáradtabban futsz!". Úgy látszik a gép mentalitásod fáradhatatlanná teszi a közeledben lévőket:-)
A vége 34 km lett.
Én nagyon jól éreztem magam. A Tibi csokiját pedig a fa alól egy általam megdumált 10 éves fiúval lopattam el:-). Finom volt:-)

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.05.16. 13:02:35

Tényleg erős hétvége volt. A hegymenetek ki tudják venni az emberből az erőt, de úgy látszik még a gépekből is.

Csizkának szerveztem a legénybúcsúját Pesten és a délutáni program helyszínéről ezzel a busszal mentünk tovább. A félrészeg vőlegény fejét letakartuk egy pulóverrel és amikor 40-el szabtunk bele a Dunába lerántottam róla. Azt az képet sose felejtem el:-)))) B@zdmeg, belemegyünk b@zdmeg!!! Ennyi jutott eszébe...

ironsun 2011.05.16. 14:54:27

Kíváncsian olvastam, hogy neked mi az erős hétvége? A szombati tekerés jó lehetett, utána még a futás külön élmény volt gondolom. Jött a FLOW? A vasárnap meg azért volt hasznos, mert nem hiányzott:) Ez is kell, sőt! PS: egyre jobban figyelj és a hallgass a Mesterre!!!

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.16. 16:34:39

@oregbaka: :):):)
@Vasapu: a hegymenet tényleg fárasztó a humanoidoknak :) és a gépekből is valóban kivesz némi erőt.
Csak nem belőlem! :):):)
A legénybúcsús sztorin besz@rtam! :):):)
@ironsun: mostanában a flow szinte minden edzésen meg borzongtat.Már ezért megéri felkészülni egy IM-re.Utólag rájöttem,hogy csak a hasmenés volt a gixer vasárnap,ma már ugyanúgy elpusztíthatatlan terminátornak éreztem magam. :)

ironsun 2011.05.16. 17:15:19

Olyan kemény vagy, hogy ha ma lenne vasárnap, kirángatnád a vízibuszt is?

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.16. 17:16:48

@ironsun:
már délelőtt bosszúból beleborítottam a vízbe :):):)
utána felúsztam Fekete erdőig :):):)

oregbaka 2011.05.16. 17:18:56

@PecsiPeter: Ezt a hasmenéses dolgot ott nem vettem. Ezért is kérek elnézést azért, hogy még a futás előtt előadtam a "hol és hogyan fejleszthető a legjobban energiatakarékos futást":-) Emlékszel még a "szorítós farpofákkal történő takarékos DE GYORS futás kialakítására tett javaslatomra? :-))))))

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.16. 17:29:35

@oregbaka:
persze,hogy emléxem! :):):)
jó lenne összehozni a hét közbeni tekerést ahogy beszéltük!
Ha jól emléxem szerda? ;)
(70)9444382 a számom.

Tibi(ke) 2011.05.16. 18:05:14

oregbaka:És én még szegény éhező, picinyke mosómedvékre gyanakodtam:)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.16. 19:04:28

@oregbaka:
@Tibi(ke):
Igazából nem is dugtam el a csokit mindet a bokor alá,csak Tibinek azt mondtam :):):)
végig a zsebemben volt-nem csoda ha nem találta a rejtekhelyen-otthon én is jót falatoztam belőle :):):)

oregbaka 2011.05.16. 21:25:31

@PecsiPeter:
Nincs gond, de van terv:-)!!!
Tehát, találka szerdán 1400-kor a Megyeri híd lehajtójánál. Onnan rövid (de tömör) felvezetésemmel fellazázunk!!!! Tahitótfaluig. A szigetre érve - heves kurjongatások közepette - beindulunk a Te vezetéseddel. Itt nekem csak és pusztán az lesz a feladatom, hogy életben maradjak:-). A két "köröcske" után elindulunk vissza:-(
Számításaim alapján kb. 110-120 kilit fogunk zúzni. Szerintem ennyi éppen elég. Nekem:-). A szigeten persze lesz lehetőséged önálló csapatásra is. Vagyis kurjongatva üldözheted a szigeten lévő hotelek, csikós ruhában lévő lovasait is:-)
Ja igen!
A volt barátnőm szerint nagy hibát követtél el a telszámod kiadásával. Holnaptól véged. Sokan fognak hívni:-)))

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.05.17. 05:26:22

@oregbaka:
@PecsiPeter:
Szerda? Nem az a pihenőnapod a pihenőheteden????
Jövő héttől megint erősebb hónap vár rád, szóval...

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.05.17. 08:40:02

@Tepó: Ne foglalkozz vele! Asszem hétvégén Petiből kiszerelünk egy-két tranzisztort! :))

oregbaka 2011.05.17. 08:44:50

@Tepó: Mester! Mosom kezeimet! Abban a tudatban voltam, hogy ez veled egyeztetve van! A pihenőnap fontos. Főleg egy sérülés után.

Péter! Javaslom újra átgondolni és a Mester szavait megfontolni. Mit ér egy edző-szakember ha nem vesszük figyelembe a tanácsait!

Persze mehetünk titokban is:-)

ironsun 2011.05.17. 10:50:30

Tepó! Valami "katonás" rendet kellene tenni itt a renitens tanítványoknál! Véss be egy megrovót az üzenőfüzetbe:)

oregbaka 2011.05.17. 11:02:27

@ironsun: Sün: legalább Te ne hergeld tovább a Mestert! Így is megkapjuk a magunkét azt gondolom. Kinyitottuk a pofonos ládát:-) Szegény Peti még nem is sejti, hogy lebuktunk:-)
Azt hiszem ha felébred és ránéz a blogjára "pánikba" fog esni:-)

mata68 2011.05.17. 11:21:20

Gratulálok az edzéshez, és köszönöm a biztatást. Az integetésetek nagyon sokat jelentett :)
Tessék odafigyelni és a fémvázat nem fáradt olajjal kenni, így nem lesz legközelebb hasmenés :)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.17. 12:18:44

@Tepó:
@Ivan Grasso:
@oregbaka:
@ironsun:
Valóban a szerda(lenne) ezen a héten a pihenős nap.Viszont mivel nem profi sportolók vagyunk(nem ebből élünk) és Olimpiára sem készülünk így sajnos több más dolog és tennivaló is befolyásolja az edzéstervet.
A héten vissza vett adagokkal nyomulok mert ez valóban egy lazább edzéshét ami segít rákészülni/rápihenni a következő erősebb hetekre.
A pihenős nap is meglesz.
Sőt ha bármiféle bajt érzek egészségileg akkor már nem erőltetek semmit agyatlanul mint tettem azt még nemrégiben.
Változások vannak mert az egészség valóban nagyon fontos.Kicsit sajnos későn értettem ezt meg.
Nem edzem "titokban",nem szoktam "letagadni" semmit sem :):):)
Ezt a szerdai napot is pl. itt a blogon is írtam,abszolút publikus.
Egy elpusztíthatatlan harci gépezet vagyok,senki se reménykedjen! :):):)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.17. 12:21:15

@mata68:
köszi! ;)
bár még nem írtál beszámolót a versenyedről de biztos vagyok benne,hogy jól sikerült!Én is gratulálok Neked!

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.17. 13:12:20

@Tepó:
Még egy fontos dolog eszembe jutott.
Nem csak anyagi oldalról nézve nem vagyok profi de gondolkodásmódban sem.
Számomra az Út fontosabb mint maga a verseny.Az elmúlt hónapokban végbement nem kis erősödés hatására(egyértelmű edzői sikered) természetesen most már szeretnék egy (nekem)jó cél időt is menni de nem az a legfontosabb egyáltalán.
Ha süt a nap odakinn és nyár van és felforr a vérem egy kis veretésre akkor ki tolom a biciklit és suhanok egyet vagy futom egyet a Dunakanyar lenyűgözően fantasztikus hegyei közt...Ha az edzéstervbe nem arra a napra van kiírva akkor is.Ha ezek miatt Nagyatádon fél órával rosszabb időt megyek akkor is.
Mert maga ez az életforma és ez az Út az ami az igazán lényeges számomra.
A fitt életérzés és a megannyi élmény ami sport közben ér.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.05.17. 17:02:35

@PecsiPeter:
Sokat gondolkodtam rajta, hogy erre reagáljak-e, vagy sem.
Végül úgy döntöttem, hogy megteszem.
Ez a Te utad, a Te választásod, én innentől kezdve nem szólok bele az edzéseidbe. Úgy érzem, hogy fölöslegesen nem fogok agyalni az edzésterveden pár órát azért, hogy utána semmibe vedd. Inkább elmegyek és edzem helyette, mostanában úgyis kevés időm jut rá. Örülök, hogy ideáig segíthettem,és "megtaníthattalak" pár dologra. Teljesen megértem a Te gondolkodásodat is.
Az alapok jók lettek, én úgy látom... Innen már gyerekjáték ;-)
Hajrá Peti!

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.17. 18:25:31

@Tepó:
Mester!
A női tablettákat dobd el a zsebedből! :):):)
Túlreagáltad ezt a dolgot,nem azt írtam,hogy b@szok rá az edzéstervre és edzek össze-vissza ahogy csak belefér agyatlanul.
A lényegre térve én is örülök,hogy segítesz és tanítasz rengeteg dologra.Kell is hiszen tapasztalatlan kezdőként azt sem tudtam merre induljak el,hogyan és mit és mennyit kell bármiből is.Ez a lehetőség nekem óriási segítség.
A rózsaszín tablettákat kékre cseréld.;)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.05.17. 21:08:45

@Tepó: @PecsiPeter: bocs, hogy belepofázok, de ha tanácsolhatom egy-két komment alapján ne döntsetek ilyen "nagy" dolgokról. Amit itt írogatunk az a másik félnél könnyen másképp értelmezhető, élőben jobb az ilyet megbeszélni...

Peti védelmében mondom, hogy az ő esetében 12 év strongmankedés áll szemben a jelenleg bő egy éve űzött állóképességi sporttal. Ott hónapok munkája néhány másodperc alatt méretik meg, ezért náluk természetes, hogy a produkció előtt "felszívják" magukat, szerintem az ő - egyébként szórakoztató - stílusa és beszólásai jórészt ennek köszönhetőek, és ez tükröződik néha az edzéstervhez való hozzáállásában is! :))

Tepó érvei is teljesen érthetőek, mert a munkájáért elvárható az edzésterv minél precízebb betartása!

Mindenesetre én még adnék egy esélyt a dolognak, kár lenne,ha most szétmenne a csapat!!

ironsun 2011.05.17. 22:51:01

Sorry, későn érzékeltem, hogy ez már nem vicc! IG jól beszél, úgy cselekedjetek. Ha komoly, akkor ez nem blog-téma.

myke6969 · http://ironmyke.blog.hu/ 2011.05.18. 11:07:27

@PecsiPeter: @Tepó:

Bár nem blog-téma, azért hadd szóljak pár szót...:

Mindkét félnek van igazsága, Petinek abban, hogy Tepó kicsit érzékenyen reagált, de Ő ilyen többek között ezért is olyan jó fej, mert igazi mély érzelmű ember. (Bár ez nem jön át, amikor a vasárnapi sofőrők szívét akarja kitépni, ha túl közel mennek hozzá... :)

Tepónak pedig abban, hogy kár edzővel dolgozni, ha az utasításokat nem 99%-101%-ban tartod be. Komoly sportoló vagy, már ráéreztél az állóképességi sportokra is, biztos, hogy célbaérsz edzői támogatás nélkül is, DE ha már egyszer úgy döntöttél, hogy egy adott versenyre edzővel készülsz fel, akkor a kölcsönös respekt jegyében (szerintem) végig kell menni az általa kijelölt úton. Akkor is, ha nem értesz vele egyet. Akkor is, ha kevésnek érzed és akkor is, ha túl soknak az előírtakat. Ez alól kivétel persze egy akut sérülés vagy rosszullét.
A verseny napján pedig elválik, hogy jó utat jelölt-e ki vagy sem, addig vakbizalommal menni kell a megmondó szavai szerint. Ezért nagyon bizalmas és felelősségteljes egy edző-tanítvány viszony.

Amit írsz, hogy egy szép napon tekerést akkor szeretnél élvezni, amikor kedved tartja pedig szuper hozzáállás, ez biztosítja, hogy 10 év múlva sem hagyod majd abba, de ezeket a menéseket nyugodtan hagyd meg a verseny utánára, akkor fognak igazán jól esni.

Szombat reggel találkozunk, de nem ám beolajozni egymás fékpofáit!

myke6969 · http://ironmyke.blog.hu/ 2011.05.18. 11:10:14

@myke6969: Ja és ezt objektíven írom, nem Tepóhoz fűződő barátság miatt, emlékeimből merítkeztem, hogy Ábelt hányszor kívántam a francba a (szerintem) értelmetlen úszógyakorlataival és (szerintem) túl visszavett pihenőheteivel... Nagyatádon után viszont azt gondoltam, hogy a rendelkezésre álló puha gyurmából és időből a lehető legjobb eredményt hozta ki.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.19. 12:45:59

@Ivan Grasso:
@ironsun:
@myke6969:
Köszönjük a törődést és az építő jellegű kritikákat!Valóban jól esik,hogy foglalkoztok ezzel a témával nem gúnyból írom ezt!Hétvégén megbeszéljük majd a helyzetet a tábortűznél :),bár én is úgy gondolom,ahogyan Tepó.Ezt így tovább nem lehet.Megoldjuk.
süti beállítások módosítása