First biking year

2011.02.10. 18:25

A napokban van 1 éve,hogy megvettem új életem első bicaját.
Egyik barátommal bizniszeltem el,ez egy 90-es évek beli egyszerű merev villás Scott mountain bike.Akkor még hidegebb volt,mint  most de én nekikezdtem lelkesen a bringázásnak rögvest.
Első hetekben akkori lakhelyem és a munkahelyem közti 13 kilométer elég durva volt.Ez ma már mosolyogtató hiszen ez a táv azóta futva sem kihívás,de akkoriban-még malackosztümben-ezek a menetek elfárasztottak keményen.
1 év alatt (ha a spinningeket is beleszámolom) akkor tekertem úgy 5000 kilit.
Azóta már  kicsivel  jobban megy,ennek egyik bizonyítéka,hogy letekertem nyár  végén már a Balatonhoz  is (meg  vissza másnap reggel) és egy friss,hogy a mai délután ismét megmásztuk Tibivel a Naszályt(4.9km felfelé),jómagam montival és 3.5 percet javítottam a tavaly nyári időmön.
Volt egy kis öröm a csúcson,majd összesen 45-öt bringáztunk ma light tempóban csak lazán.Közben lemértem pontosan a mostani futós köreinket sajnos volt amelyikről kiderült,hogy rosszul tudtuk eddig a távot.Az első  éves tapasztalatokra és némi javulásra építve ugye idénre komoly tervek vannak,ezek érdekében oda fogom tenni magam keményen az idei edzéseken,szeretnék célba érni Nagyatádon,bár ezért még tudom,hogy sok-sok kilit kell még letekerni de én azon leszek,hogy ezen álmok megvalósuljanak.Mint ahogyan örömmel és hálás szívvel gondolok vissza az első évben átélt rengeteg új élményre és kalandra amit ez az új életforma adott már eddig is.
Egy tavalyi kép:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsipeter.blog.hu/api/trackback/id/tr902652162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mata68 2011.02.10. 20:35:21

Öregem ez - a még malackosztümben - milyen duma már :)
Hajrá, csak így tovább !

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.02.11. 08:28:59

Nem semmi ahogy nyomatod. Kemény vagy.
Az elején nem voltak megingások?
Egyáltalűán mi volt az a pillanat, ami így megváltoztatott?

IronSchwarczi · http://schwarczi.blog.hu/ 2011.02.11. 10:11:05

Gratula -az "évfordulóhoz"- az eddigiekhez. Csak így tovább... ahogy eddig!!

myke6969 · http://ironmyke.blog.hu/ 2011.02.11. 10:53:08

A kulacstartó úgy néz ki a képen, mint egy jófajta tetkó! :)

Az 5000 kili nagyon jó... jól fog jönni Atádon.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.02.11. 20:13:09

@Vasapu:
melyik változás?
erre az életmódra váltás vagy ebben az új életmódban a bedurvulásra gondolsz?
süti beállítások módosítása