Hétvégi hosszú

2011.10.16. 20:45

Péntek pihenős nap.

Szombat run:
50km
5 óra 19 perc(06:22 p/km)
143 avg hr
Pecsenye felhívására Fehérvári jótékonysági futás.
"2011. 10. 15.: A Fehér Bot Világnapja.
Ebből az alkalomból a fehérvári Alba Plaza és a Futopont.hu közös szervezésében 6 órás jótékonysági futásra hívlak benneteket Székesfehérvár belvárosába. A rendezvény 9 órakor kezdődik, a futás 10 órakor!
A megmozduláshoz csatlakozik a debreceni Angyalszív Alapítvány és a SM Társaság (szklerózis multiplex) Mészáros Jánossal!Várlak Benneteket Sok Szeretettel!"
Nekem ez volt az első ilyen rendezvény.
Tetszett a jó ügy is na meg persze az is,hogy itt korrektül elvégezhettük a tervek szerint ezentúl rendszeressé váló havi 1 extra hosszú futóedzésünket is.
Zsoca és Norbi mellett még Robi is jött szaladni egyet.
Mr.Blindfish-sel és Zsocával átvettünk fontos edzés dolgokat és metódusokat valamint büszkén jelenthetem be,hogy tagja lettem az IRONTEAM Szabadidő és Tömegsport egyesületnek és még a felügyelő bizottságba is bekerültem:)!
Nyugis kocogós tempóban nyomtuk ami azért nekem a végefelé már nem volt annyira nyugis:) de azért persze ment.
A 6 órás futásból összesen 41 percet töltöttem a frissítőponton ami igen-igen gazdag volt kínálatból és kedvességből is.
A (minimál)táplálkozáson kívül ilyenkor mindig nyújtogattam és átmasszírozgattam magam.
Ez a taktika abszolút bevált a táv semmiféle gondot nem okozott.
Sőt.
Nagyon kezdem bírni a terhelést egyre kevésbé visel meg az efféle fitnesz:).
A végén a "civil" emberek elhűlve néztek minket,hogy 6 óra futás után senki sincs behalva:) nem fetrengünk szanaszét hanem mindenki mosolyogva beszélget állva:).
Ez tök jó nem is gondoltam volna,hogy ilyen mértékben fog fejlődni ez a része.
Jó lesz ez:) csak csinálni kell.
Örültem ennek a dolognak ma,ha tehetem a későbbiekben is részt veszek majd ilyesmin.

Vasárnap swim + run:
Mivel Fehérváron is aludtam így délelőtt az ottani városi uszodában szerettem volna lenyomni a mai adagot(fiatalkori emlékek:)) sajnos azonban úszóversenyes korlátozott nyitvatartás miatt ez nem jött össze.
Maradt tehát hazaérve a megszokott váci téma.
Úszás 4 km
1 óra 40 perc
Ébredési pulzus nem mutatta,hogy valami lenne de az izmok úgy látszik fáradtak.
Ahogy vizet fogtam és nekikezdtem tök jó tempónak éreztem aztán amikor kilinként ránéztem a részidőkre rögtön tudtam,hogy nemúgyvanaz:).
A műszer nem hazudik szoktam volt mondani.
2-3 perccel is lassabb voltam killerenként mint érzésre.
Ez sok.
Kicsit el is szívta a kedvem így inkább átmentem futni,szaunázni egyet:).
Run 5 km futógépen
31 perc 30mp(06:24 p/km)
132 avg hr
141 max hr
Újabb próba újabb siker:).
A tegnapi ötvenes után ma ismét nem okozott gondot kocogni egyet.
A megelőző uszodai manőver azért előre vetítette,hogy ez a mai sem az a "lefüstöljük a futógépet" típusú edzés lesz:).
Legközelebb már valami hosszabb távval próbálok sorozat terhelést és ha az is megy akkor irány valamelyik több napos szupermaraton! :)
Na persze most egy kicsit valószínűleg előreszaladtam a dolgokban  de álmodozni mindig jó! :)
Szaladgálás után ismét szaunáztam is egyet igazából egész nap ezt vártam:).
 

Jótifuti képek:


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsipeter.blog.hu/api/trackback/id/tr453307813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oregbaka 2011.10.16. 22:02:52

Az "angyalszívűen" jószívű Lelketlen Cyborg!? Képzavar vagy nem?

laciii79 2011.10.16. 22:33:23

Respect! Mindenért! A jó ügyért való kiállásért, a távért, a másnapi "rápakolásért"...
A gépnek is lenne lelke?!

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.10.16. 22:39:26

@laciii79: gépnek nincsen lelke,a mostani bejegyzésben is írt dolgok csak elterelés,megtévesztés:)

pecsenye 2011.10.17. 07:31:56

Köszi, h eljöttél.. Majd Zsoltékkal egyszer elfutunk Vác fele:)

mata68 2011.10.17. 09:21:38

Gratulálok :) Javaslom a Lelkes Cyborg név felvételét :)

Az a macskaköves rész nem lehetett kifejezetten futóbarát.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.10.17. 14:43:15

@pecsenye: Örültem,hogy ott lehettem!
@mata68: Köszönöm!A macskakövet nem szerettük,igen:)
@Tepó: Köszönöm Mester!

gafmon 2011.10.17. 15:21:28

Gratulálok Felügyelő Úr! :)
süti beállítások módosítása