Felkészülésem nagyon jól sikerült.
Brutál edzésmunkát végeztem a közel 10 hónap alatt,rengeteg edzésórát,kilométert gyűjtöttem,többet is mint amennyi szükséges lett volna de hát szeretek mozogni :).
Sérülés sem hátráltatott,illetve a télen volt egy kisebb boka gixerem de még az elején sikerült megfogni a problémát és 1-2 jó irányba meglépett okossággal hárítottam a nagyobb bajt.
Szóval minden nagyon faszául ment,épült felfelé szépen,tervszerűen a harci gépezet.
Utóbbi hetekben már 30 órás edzéshetek,durva brick-ek és koronázásként még ironman távot is csináltam edzésként.

Viszont nem is én lennék ha a rózsaszínű felhőket nem zavarná be valami sötét árnyék...
Igazából múlt hétvége óta vagyok szarul,napról napra rosszabbul.Apróságokkal kezdődött,nem is nyafogtam mára már viszont nagyon leromlott az állapot.
2 nap + egy újbóli félig átvirrasztott lázas,hasmenéses éjszaka után már azon kezdtem gondolkozni,hogy inkább kihagyom a hétvégi versenyt.
Ilyen legyengült állapotban nem sikerülhet,a kudarcélmény meg nagyon nem hiányzik.
Egyszerűen nem bírom elhinni-még kevésbé elfogadni-,hogy hogyan tudtam életem legerősebb halálosztó brutál csúcsformájából pár nap leforgása alatt ennyire beszopódni...
Elkeseredve,csalódottan és ezáltal fejben is teljesen összezavarodva nézem magam körül a napról napra romló történéseket...
Délután elmentem futni és benn a fák között magamba szálltam,rendeztem gondolataimat és a hajnali 0%-ról 50%-ra emeltem esélyeimet.
Eddig már többször is előfordult,hogy nagyon rossz lapjárásból is tudtam nagyot dobni,így egy efféle "csodában" bízom most is.
Hitem szerint a szellem teljes uralmat gyakorol a test fölött,szóval amíg a warrior spirit megvan addig bármi megtörténhet...

Na hát ez az állás másfél nappal a Nagy Verseny előtt.Alapból is totál be voltam szarva most méginkább :).
Izgatottan várom én is,hogy ebből mi sül majd ki.
Tőlem tapasztaltabb teljesítők szerint ennyi munkából már bőven lehet teljesíteni egy dupla ironman-t,én azonban óvatosan gondolok erre így a verseny előtt hiszen tudom,hogy a táv nagyon durva,tőlem jóval keményebb harcosokat is megállított már.Természetesen hiszek magamban.Meglátjuk,hogy egy nagyszerű felkészülés és utolsó napokban egy "kis" bekavarás mire lesz elég.Tervem nagyon egyszerű :szintidőn belül célba érni.
Tavaly azt mondtam és azóta is úgy gondolom,hogy nekem az ironman teljesítésével minden álmom teljesült a triatlonban,ami ezután esetleg még sikerül az hab lesz a tortán,bónusz.

HAJRELŐRETÁMADÁSSZÉJJELVÁGJUKABETONT!!! ;)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsipeter.blog.hu/api/trackback/id/tr104544268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2012.05.24. 19:41:01

Hajrá Petyka! Mi ott leszünk, és továbbra is támogatunk a "hülye" dumáinkkal.
Egyébként én azt gondolom, hogy ez a psziché materiális megnyilvánulása, magyarul tényleg összefostad magad a verseny előtt.
Szóval rendezd ezt a fejedben nagyon gyorsan, gondold át mennyi munkád van benne, és ne izgulj, max csak egy picit.
És kérlek, a nagy napig már hanyagold az edzés bármilyen formáját, mert itt már nem tud fejleszteni semmi, viszont parkolópályára helyezni igen!
Agyban tedd magad rendbe, és gondold át az összes dolgot, amit verseny közben szeretnél megcsinálni lépésről-lépésre!

Irány Orfű, irány a dupla IM!

Kovács Krisztián Short' 2012.05.24. 19:49:29

Tepó leírta amire gondoltam. :)
Szedd rendbe magad lelkileg és söpörd be azt amire készültél több hónapon át. Ne akard, hogy hamar vége legyen. Az emberek szeretnének mindenen hamar túl lenni. Éld meg minden percét, élvezd ki hogy ott vagy ahová anno megkaptad a hívójelet!
Nagyon szurkolok Neked. Biztos vagyok benne hogy sikerrel zárod a hétvégét.
Vágjad azt a baranyai betont!!

laciii79 2012.05.25. 12:39:02

Detto! Ugyanezt gondolom!
Tudom, kicsiben, de én is fostam a számomra nagy verseny, a MaratonFüred, előtt...
A félelem, ha egészséges mértékű is, és természetes is, megtalálja az útját és a forma összekapcsolódik a tartalommal, és manifesztálódik... jelen esetben fosásban.
Most kell a mentális erőnek megmutatkoznia és a tudatnak átvennie a hatalmat a félő ego fölött, és Te erre nemhogy képes vagy, de lazán megcsinálod, mert nem csak testben vagy erős, hanem lélekben és szellemben is!!!
Remélem azóta már jobban vagy! ;-)
HAJRÁÁÁÁ PETYKAAAA!!!!

nedus65 2012.05.25. 19:37:11

Nem lesz itt gond !!!
Csak egy idézet :
" megtettem amit meg kellett tennem . többet nem tehetek . a lelkem ettől nyugodt és tiszta . győzni fogok "
Balczó András

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.05.27. 22:56:28

Lehet mar nem aktualis,de:
"Petyka, ne buziskodjal!"
Hanem:
FIGHT! SMASH! WIN!
süti beállítások módosítása