Előzmények:
Tavaly itt futottam meg első terep ultrámat, valamint versenyt megelőző este jöttünk össze Évikével :), szóval emócionálisan erősen kötődöm ehhez a rendezvényhez.Szerencsére Csanya nem a **** futóklub :), így az esemény az igen mostoha időjárás ellenére is természetesen megrendezésre került.

Verseny:
Leutazás közben még higgadtan úgy gondolom, hogy átnevezek a rövidebb távra, hallgatva az eszemre, a helyszínen azonban hamar más lesz a felállás, az ultra távú rajtcsomagom veszem fel...Évitől elnézést is kérek, bár tudja Ő is, hogy Petyka nem az a gyerek, aki lenevez...Végre személyesen is megismerkedünk Krisztiánnal, meg bandázunk Bús Zolival.
A rajtban jókedvűen várjuk a start jelet, a körülmények és a vészjósló pályaállapot jelentés, valamint a verseny idejére várható cudar időjárás előrejelzés ellenére.
Egy utolsó kiss és megindulás.Óvatosan tolom az elejét, lassan melegítem fel a rendszert, csak az erdőbe beérve kezdem rendesen nyomni, itt már érzem, hogy korrektül harap a rendszer.Elégedetten nyugtázom, hogy idén a sár ellenére is jobb vagyok, mint tavaly a száraz pályán.Jó érzés, küldöm is, szépen haladok, csodát persze ebben a dagonyában nem tud tenni, de jól vizsgázik a Hoka is.
12 kili környékén, az első komolyabb lejtőn az első megcsúszásos esésnél belémhasít a korábbról már jól megismert, éles, meglövés vagy  inkább kutyaharapásszerű fájdalom.Vissza elszakadt a múlt héten lesérült balos combhajlítóm.
A sárban fekve még elkeseredek, felmérem a helyzetem : jó szarul állok, innen még több, mint egy maratonnyi táv van hátra.Ez így nem fog menni, részlegesen szakadt lábbal  fel kéne adni, ki kéne szállni az első ellenőrző ponton.Mire felállok, már nyugodt vagyok és elszánt, tiszta a fej is.A kudarc lehetőségét kizárom elmémből, a vezérlőtorony kiadja a parancsot a testnek : támadás!Célba érni mindenáron!
Innentől elkezdődik a Nagy Utazás, ami már nem a futásról szól, hanem az elemekkel küzdésről, saját gyengeségeim leküzdéséről, és a folyomatosan romló pálya és egyéb körülményekben halmozódó problémák megoldásáról.
A lépéshosszom drasztikusan rövidül, nem tudom nyújtani a lábam, mert nagyon feszül és húzódik, innentől gyökkettőre vált a tempó még azokon a részeken is, amik rendesen guríthatóak lennének.Menet közben átértékelem és új értelmet kapnak számomra a következő fogalmak :
-ordas szívás,
-nehéz pályaviszonyok.
Sok helyütt a hegyről lezúduló, patakká duzzadt jeges vízben térdig gázolok, máshol ugyanez sárfolyamban.Lábam teljesen átfagy, nem kevés a diszkomfort...Néhol ömlő eső, máshol szakadó hó.Megtapasztalom, hogy a pálya állapota lassan a járhatatlan szinthez közelít, legalábbis számomra.
Vicces kép néhol, brutál saras lejtőkön mosolygok, hogy nemcsak én, de körülöttem más is, mint akiket tekegolyó elcsap, úgy dől mindenki szerteszét.De haladok, mégha lassan is, de rakosgatom a lábam szépen, egyiket a másik után, jobb-bal-jobb, minden egyes lépéssel közelebb a célhoz.Közben több helyütt megérint a természet szépsége, gyönyörű a harapható párafelfőbe burkolózó hegy és erdő, tisztán érzem a körülöttem áramló ÉletErőt, ahogy átjár mindent.Fák, kövek, föld, mind egységben vagyunk.Felemelő...
Mélyen magamba fordulok, nagy, belső koncentrálásban vagyok, nem engedem, hogy bedaráljanak a problémák, nem pazarolhatok egyetlen mentális lőszert sem negatív dolgokra.Nem félek, nem aggódok semmin, amit tudok megoldok, amit nem azt elviselem.Érzem, ma válok igazi terep ultra futóvá, mert most már fejben is megérettem rá...
Leszegett fejjel, összeszorított fogakkal, néha kicsorduló könnyekkel küzdöm magam előre, aztán végre, nagysokára csak kiérek az erdőből, nagyon fáradt vagyok, de feltűnik Szár, és a célkapuban Évike, édes kiss után a versenyóra 7 óra 58 percénél a "lehetetlen" szót Finisher-ré változtatom...

Utólag:
Gratulálok minden sporttársamnak, aki itt elindult bármelyik távon!Köszönök mindent a szervezőknek és a segítőknek, a pontszemélyzeteknek!Azt gondolom, hogy ez a verseny akár legendává is válhat :), komoly és neves versenyzők véleménye alapján is joggal indulhat minden idők(?) legextrémebb versenye címért.
Örülök, hogy részt vettem rajta, bejött, maradandó élmény lett, életre szóló...
Még az is könnyen lehet, hogy ez lett az éves célversenyem, hisz van úgy, hogy nem mi választjuk ki melyik legyen az, hanem a verseny választ ki minket...
A pár centis szakadás meg majd beforr pár nap alatt, különben is : "amit nem kell műteni az nem is sérülés" :)

56 km, 1245m D+
7:57:30
145 avg hr

Ide kattintva fotóalbum, itt pedig az eufórikus célbaérés pillanata :

887140_536626519723688_883110948_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsipeter.blog.hu/api/trackback/id/tr415247641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.