Nyáron már kezdtem érezni,hogy meg lehetne a félmaraton távja,így körülnéztem neten,hol is lesz efféle móka.
Azért esett a választás Jászberényre,mert nekem a szülővárosom.Fontosak az emóciók,így ezt nem lehetett kihagyni.
Menetközben virtuálisan összeismerkedtem Tepóval,aki írt nekem egy edzéstervet utolsó hónapra.Mivel nekem még ezelőtt sosem
volt konkrét,leírt felkészülés,így nagyon komolyan vettem,természetesen mindent betartottam,az utolsó kilométerig.
A verseny reggelén kevés alvás és a szokásos idővel megcsúszás :) után rohamtempóban viharzottunk Jászberény felé,
úgy éreztem rossz lenne lemaradni a dologról:)Mivel a részidőnk is megfelelő volt,és csúszott is a rajt,így még melegíteni
is volt időm meg kávézni is.Mikor felsorakoztunk a rajthoz tudtam az etikettet és leghátulra soroltam,nehogy véletlenül feltartsak
valakit már az elején.Körülnézve hamar megállapítottam ránézésre is,hogy valszeg én leszek a leglassabbak egyike :)Nem baj,nyugtattam magam,
csak a teljesítés a lényeg,az időeredmény abszolút másodlagos.
  Végre elrajtoltunk,profik elöl,kutyafittyek :) hátul.Mivel nem tetszett a startzene(Fire) így hamar bedugtam fülembe a sajátomat,
hasonlóan sokakhoz én is általában mp3 lejátszóval futok.Hallgattam az okosabbakra,első kilométereken visszafogtam magam,hagytam
a tömeget távolodni és saját nyugodt tempómban kezdtem.Pulzus 150(izgulás+még így is gyorsabb tempo,mint a sajátom,6:20/km,de ezt most könnyűnek éreztem).
Sajnos elkövetem azt a hibát mindig,hogy már az elején számolgatok,hogy hol is vagyok meg mennyi van még hátra,stb.Így már 3-ik kilométernél tudtam,
van még előttem pár lépés :)Első frissítés kb. 4 kilométernél volt,mivel ilyen korán sosem szoktam még inni,így kihagytam.Közben már előzgettem okosban pár
embert,gondoltam ebből nem lehet baj.Menetközben biztattam az idősebb futókat és a feltűnően fiatalokat is,mindenki nagyon sportszerű volt,ez igencsak szimpatikus volt nekem.
Szépen fogyott a táv,pikk-pakk második frissítőhöz értem,8 km környékén.A -szomjúság zéró,rendszer maximális rendben üzemel- gondolatokra hallgatva ezt
a vizet is kihagytam.Közben újabb előzések,számomra meglepő módon még emelkedőkön is.Úgy látszik nem csak én vagyok nagyon gyenge felfelé menetben,van
akinek hozzám hasonlóan gondot okoznak a dombok.Végre fordítóhoz értem,ami már kinn volt a városon túl,itt újabb precíziós számítással :) megállapítottam,hogy
innentől már könnyű :) csak vissza kell futni az induláshoz.12-ik kilométerig "találtam" is rögtön 2 percet,ekkor gondoltam talán először arra,hogy ebből még egész jó időeredmény is lehet.
Nagyon éreztem a csít:) Pulzus itt már 155-nél nem ment lejjebb.Ekkor ittam először,megpróbáltam "röptében" elkapni a felém nyújtott poharat,sikerült is,örültem.
6:00/km-ás tempót tartva haladtam tovább szinte eseménytelenül majd egyszer csak,kb. 16-ik kilométernél megszólalt fülemben:
 

Na innentől lett lúdbőrös a verseny számomra,más állapotba kerültem,harcirobotgép üzemmódba :)
Addig sem fájt semmim.de itt minden kisimult,ráéreztem arra,amire kellett,és tudtam,hogy innentől már csak "haza kell hoznom" a távot és itt már azt is tudtam,hogy jó lesz az időm is.
Még egy gyors "röptében" frissítés után megállíthatatlanul robogtam lassan,de biztosan a cél felé.Élveztem nagyon a "flow"-t,szerettem volna megállítani az időt,hogy egy kicsit
tovább érezhessem...Pulzus itt már stabilan 160 körül,próbáltam emelni a tempót,de legalábbis semmiképp sem belassulni a végére.Valahol "találtam" is megint ujabb másodperceket,
mert folyamatosan azt láttam az órámon,hogy meglesz a jó idő,csak nyomni kell a végét.Cél előtt fél kilométerrel megpillantottam Páromat,aki lelkesen szurkolt és mellé érve gratulált,
innentől gombóccal a torkomban kicsit nehezebb lett a levegővétel :)
A célba megkönnyebbülve érkeztem meg,nagyon-nagyon jó érzés volt áttörve a határokat teljesíteni amiért jöttem.Nagy emóciók dolgoztak és én inkább nem vettem le a napszemüvegem ;)
Kutyafitty kategóriából a kezdő futók közé léptem,ez -bár kis lépés az Úton-de nagyon fontos állomása volt a felkészülésemnek,számomra sokat jelentett.Egész futás alatt nagyon rendben volt minden,
hihetetlenül össze volt állva a kép.Megfelelő városban,megfelelő állapotban,és (számomra) megfelelő idővel sikerült teljesíteni első félmaratonomat.
02:06:27
155 avg hr
208 max hr(remélem elmérte az óra)
2743 cal
Végre tudtam enni-inni,ott a célban éreztem csak,hogy mennyire éhes-szomjas is vagyok :) Volt sok finomság,majd a gulyás is elkészült,természetesen ettünk abból is!Bár ez egy kisebb
rendezvény volt,pár százas létszámmal,szinte családias hangulatban,nagyon jól éreztem ott köztük magam,az egész társaság nagyon szimpatikus volt.Nagy respect az időseknek és a tizenéves
gyerekeknek akik tudták teljesíteni ezt a távot.Nem semmi!
Minél több ilyen rendezvényre megpróbálok a jövőben eljutni.
Nagy köszönet Páromnak,aki elkísért és Tepónak az edzéstervért + a támogatásért,és Mindenkinek a biztatásért!


 

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsipeter.blog.hu/api/trackback/id/tr112259068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2010.08.30. 16:42:09

Gratulálok, nagyon jót mentél! Örülök, hogy sikerült az első kitűzött célodat sikeresen teljesíteni! Ha így haladsz a rögös úton, hamar a "nagy cél"-ban találod magad.
Legközelebb egyél-igyál közben, de ezeket majd megbeszéljük úgyis ;-)

IronSchwarczi · http://schwarczi.blog.hu/ 2010.08.30. 16:44:49

Tisztelt(!) SportTárs! Gratulálok az első (fél)Maratonodhoz. Le a kalappal.. Kívánok még sok, hasonlóan élvezetes versenyt, és (verseny közben szerzett) tapasztalatot.. Akár a Városodban, akár másutt. Csak így tovább.. A csí legyen Veled. Jó pihenést.

Üdvözlettel: IronSchwarczi

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2010.08.30. 18:57:11

Nagyon nagy gratula!! Így kell ezt, hogy a következőnek is könnyedén merjél nekivágni.
Tepóhoz csatlakoznék viszont frissítés ügyben. Nem akkor kell inni amikor szomjas vagy, akkor már lehet, hogy késő.
Még egyszer gratulálok!

rokalaci · http://tavfutomuvek.extra.hu 2010.08.30. 19:31:16

Csáó Péter!!!
Mintha magamat olvasnám... DE persze NEEM.. a félmaraton 42 évesen lett az enyém!!! Gratulálok!!
Ha nincs ellendre a weblapomon belinkeltem a blogodra...
Fuss ha kedves az életed !!!
üdv: rokalaci
tavfutomuvek.extra.hu

mata68 2010.08.30. 20:46:56

Gratulálok Péter, így kell ezt csinálni !
A minden-frissítőponton-iszunk-ha-nem vagyunk-szomjasak-is szabályt tényleg érdemes alkalmazni, de ezt most úgyis megjegyzed :)
Nem tudom milyen terveid vannak a közeljövőben, Én a következő félévben a hosszú, lassú, km-gyűjtő-zsírégető futásokat gyűjteném, de Tepó edző majd úgyis megmondja a tutit :-)
Hajrá !

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2010.08.30. 23:55:35

Gratula! Elsőre nagyon szép eredmény!

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2010.08.31. 08:58:43

Köszönöm mindenkinek a kedves szavakat!
A frissítést elvileg vágom én is,hogyan kell,csak nem mindig sikerül ezt betartanom :)
@rokalaci:
linkelj persze,számomra megtiszteltetés az oldaladon megjelenni.Korábban már jártam ott,a képtáraidat is nézegettem.

myke6969 · http://ironmyke.blog.hu/ 2010.08.31. 14:24:37

@PecsiPeter: Gratulálok.
Csak jelzem, hogy alig futottál lassabban, mint én az első félmaratonomon, ami 2008-ban volt... nekem 2:00h lett (és készültem arra is).

Végigolvastam a blogot és ha továbbra is így marad a hozzáállásod (ami nagyon szimpatikus, kellően alázatos, de harcirobot is egyben :), akkor egyre felemelőbb versenyzések várnak rád!

cole81 2010.08.31. 18:59:10

Gratulálok! Motiváló vagy nagyon! ;)

szaszit 2010.08.31. 22:03:15

Gratulálok!
Nagyon jó ilyen beszámolókat olvasni, okosan futottál és ami nagyon fontos a sport iránti alázat is érződik belőle!
Csak így tovább!

ironsun 2010.09.01. 19:07:31

Nagy voltál! Nem csak a táv miatt, hanem főleg a hozzáállás és a többek által említett alázat miatt, aminek meg is lett a gyönyörű eredménye. Vigyázz, mert a "FLOW" veszélyes: egyre többször akarod majd:))) Hajrá tovább!

Máté91 2010.09.02. 00:22:22

Tényleg grat, sok embernek kéne még szemléletet váltania, és legalább olyan kitartással sportolni mint ahogyan azt te teszed. Csak így tovább! ;)

laciii79 2010.09.05. 11:59:53

Gratulálok! Óriási! Olvasni is nagyon jó volt, amit írtál! Hát még átélni milyen jó lehetett!