Február

2012.03.01. 23:07

Melós hónap volt sikerült tartani az elszánt gondolatmenetet miszerint huszáros hajrával utol kell érni a felkészülés menetét amiről kicsit leszakadtam januárban.Valami ilyesmi lószra gondoltam :).Fontossági sorrendben kiemelnék pár meghatározó dolgot:
1.A 6 órás görgőzésen és a közösségi futásokon megismerkedtem számomra új és szimpatikus sporttársakkal.Az emberi kapcsolatok része kiemelten fontos tényező nálam.
2.Január végi bokasérülésemet sikerült megfogni már az elején és hónap közben hárítani a nagyobb bajt 1-2 azonnali és kényszerű edzés terv/metódus változtatással.Fura számomra is  mert nekem nehezebb ügy kihagyni egy 16kilis edzést mint körbefutni a Velencei tavat kétszer:).A felelős edzéstervezés/módosítás még nagy újdonság és persze még sokat kell fejlődnöm de valami már legalább elkezdődött.Nehéz visszavenni az arcomból de muszáj.500-600km közti futós hónapok helyett be kell érnem kevesebbel mert "csak" ennyit bír el.Tavaly 2500-at futottam összesen.A hozzáértők biztonságos 10% emelést javasolnak továbblépni.Ez az én számításaim szerint legalább 5000km:).
3.93-94 kiló testsúlyról sikerült lemenni 89-90re és ezt megtartani.Itt most egy kicsit szinten tartok aztán jöhet a következő attack 85-87 környékét célba véve.

A számok eléggé beszédesek azt gondolom korrektül mutatják a befektetett munka mennyiségét azokhoz nem sok kommentárt fűznék.Azt viszont megjegyezném,hogy a kilométereket és az edzésórákat a legkönnyebb gyűjteni ehhez nem kell sok ész csak erő:) ezért ez jól megy nekem :).Család nélkül meg főleg egyszerű dolog...
 

Február összesen
Sport Edzések
száma
Összes távolság Összes idő
Futás
22 384.5 km

38:58:34

Úszás
6 14.7 km

6:12:00

Bringázás
18 1060 km

40:16:40

Erősport
1 90 kg

0:15:00

Összesen 47 1459.2 km
 

85:42:14



Kedd:
Run 16km
1:33:57(5:52p/km)
143 avg hr
Felkelek mit látok?Megint hóesés...
Fekete lencse helyett sárgát vettem fel hát a futáshoz valamilyen szinten tetszett vagyis inkább érdekes volt megint a vattában sportolni.Sweet sixteen:).Nem volt nagy csúszkálás a salomon elég jól fogta a friss havas pályát.Sajnos elég kevés volt az áramerősség bennem így csak néha tudtam beindítani a darálót pedig végig jó lendületes tempót akartam ma zúzni.Pár kilin sikerült is:).Ébredéskor kis ideig 46ot is láttam a pulzusmérőn ez új rekord.Amilyen "erős" voltam ma még jó,hogy elmolyoltam reggel az időt és így nem tudtam nagyobb karikát menni.Biztos behaltam volna mert fáradtnak éreztem magam pedig tök jót aludtam.Vagy épp ezért.Túl sok volt a jóból:).

Szerda:
MTB 56km
2:14:30(25ös átlag)
126 avg hr
153 max hr
Tegnapi futástól lett egy kisebb húzódás a belső combomban.Nem vészes de inkább lemondtam a mai futásról pedig ez kellett volna a szép kerek hónaphoz...Mindegy.Az egészségem fontosabb mint a statisztika.Na meg vágnom is kéne még a héten egy tempós 25-30 körülit ahhoz is kéne a jó láb.Nehéz szívvel de a montit toltam elő.Első órában 24es átlagnál észbe kaptam és innentől kicsit besatíroztam a rajzot.A hátszeles részeken izzítottam a sonkaszeletelőt mindjárt 26os lett a második óra.A tekerés egyébként nem volt túl élvezetes  egyrészt a mostanában szokásos keményszeles pálya miatt másrészt nagyon futóhangulatos napom van végig ezen járt az eszem...Kicsit azért vigasztal,hogy közel 86 órás a hónap végre :).
12.3% ...

Csütörtök:   (ez már március de nem baj:))
Run 24.6km
2:13:00(5:24 p/km)
146 avg hr
Farkaserdő trail run Krisztiánnal.A helyszínen szembetalálkoztunk Nadelka Józsival is.Iram edzés volt a terv mára körönként más tempóban.1 kör ugye az 4.1 km.Minden laza körre 1 kör tempóhasítás.A húzódásom miatt kicsit tartottam tőle,hogy csöcsre szaladok a lábammal de nem volt gond,megérte tegnap pihentetni.
1.kör 6:05 p/km
2.kör 5:02
3.kör 5:45 (ettől lassabbra nem tudtuk hozni:))
4.kör 4:56 154 avg hr,162 max hr (HOPPÁRÉ!!!)
5.kör 5:56
6.kör 4:58 157 avg hr,167 max hr
Ez az iram eddig számomra álom űridő volt de most úgy néz ki,hogy egyre merészebben lehet alkalmazni mert látszik,hogy megy ez képes vagyok rá.Malac gyorsul:).Ráadásul az a helyzet állt elő,hogy a keringésem erősebb lett mint a lábom.Ezt arra értem,hogy aerob zónám tetején hoztam a 4:56os iramú karikát,csak a fenyvesben az emelkedőn ugrott laktátküszöb környékre,lábra viszont éreztem,hogy k*rva izmozás kellett már ide.Szívem elvileg ezt tempót bírná akár másfél-két órán át is de lábaim egyelőre biztos nem.Amikor a gyors körökben megindítottuk a kaszabolást én egy kicsit elhalkultam:) nem erőltettem a csacsogást:).A "Kölyök"-nek persze nem volt halálos az iram... Nagyon örültem ez igen igen jól sikerült edzés lett megmondom őszintén el is fáradtam:).Meglepő ezen a rövidke távon.Ezek a tempófutások azért más játék mint a lassú kocogós:).Végre láttam Krisztiánt is izzadni!:).Némileg bezavart a képbe egy kis diszkomfort mert volt egy kis kulamuláré veszély de megúsztam a tojáslerakást:):):) sikerült hazáig tartani:):):).
Szökkenő Szarvas és Száguldó Bölény háttérben a műveleti terület:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsipeter.blog.hu/api/trackback/id/tr474283279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mata68 2012.03.02. 07:26:40

A felelős edzéstervezés/módosítás....mondat tetszett a legjobban:) De tényleg. A számokhoz meg nem tudok hozzászólni, ennyi km talán nincs is.

snatch_ · http://futas.asroma.hu 2012.03.02. 09:38:50

Nekem meg ez a mondat: "Család nélkül meg főleg egyszerű dolog..." most már értem, hogy egyesek miért tudnak annyit edzeni. Család mellett ez képtelenség :). Grat hozzá természetesen

Tibi(ke) 2012.03.02. 09:49:19

Vérzik a szívem hogy nem vittetek magatokkal... Ígérem jó leszek:)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2012.03.02. 11:57:28

@Tibi(ke): Ha nem lennél (megint) lesérülve TERMÉSZETESEN vittünk volna...

gafmon 2012.03.03. 14:40:26

Nagyon jól zártad a hónapot! A számok tényleg brutálisak! Nagyon jó látni a fejlődét és belegondolni, hogy még mennyi van benned! Hajrá, csak így tovább! ;)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2012.03.03. 18:19:59

@gafmon: Köszönöm szépen Móni!Még nagyon sok van bennem,most kezdek csak belendülni:).Végtelen Erőt érzek belül mely néha szinte szétfeszít :):):)

Note · http://myfunction.blog.hu 2012.03.04. 19:34:05

4:56 154 Nagyon Jó! Így tovább!

DIZS007 2012.03.05. 16:21:47

Én mondtam, hogy te egy igazi példakép vagy, nekem egészbiztosan. Hajrá szépen előre
süti beállítások módosítása